Bevezetés az Optométer Optikában

Ügyfelünkről

Az Optométer Optika Dunakeszin működik. Alapítója, Cserpes Andrea 1995-ben szerzett látszerész szakképesítést, majd 2000-ben diplomázott optometrista kontaktológusként a Semmelweis Egyetemen. Optikájában a legmodernebb, csúcstechnológiás ZEISS műszerekkel dolgoznak. 

Munkája túlmutat az egyszerű szemüvegfelíráson, átfogó elemzést végez a szem állapotáról és a látásteljesítmény javításának lehetőségeiről. Szaküzletében polateszt vizsgálat és digitális centráló-berendezés is segíti a tökéletes látásélmény megvalósítását.

Saját vállalkozás indítása

Mielőtt saját optikáját megnyitotta, Andrea több szaküzletben is dolgozott optometristaként. Egyik munkahelyén sem használtak praxismenedzsment szoftvert, volt ahol még kockás füzetet sem. A munkalapokat kézzel kellett kitölteni, a kartonokat szintén. Általános probléma volt, hogy minden optikában más-más szempontok szerint rendszerezték a dokumentumokat, így mindig a helyi szabályokhoz kellett alkalmazkodnia. Egy valami közös volt mindenhol: a visszakeresés ugyanolyan lassan ment.

 

Ezek a tapasztalatok vezettek el oda, hogy elhatároztam: ha elindítom saját cégem, már az indulástól törekszem a legmodernebb eszközök és módszerek alkalmazására. Egyedül terveztem dolgozni, ezért fontos volt optimalizálni az időfelhasználást. A kézi munkalapírás amellett hogy lassú, egyáltalán nem illett a koncepcióba.

A megoldás

Andrea 2018-ban alakította ki optikáját csúcsminőségű ZEISS műszerezéssel. Így szerzett tudomást a Clearvis.io rendszerről, mely kiválóan integrálható ezen berendezésekkel, az i.Profiler-től kezdve a VISUFIT 1000 centrálóig.

Az integráció révén a páciensek neve automatikusan megjelenik a ZEISS műszerekben (nem kell újra felvenni), vizsgálati eredményeik és centrálási adataik a Clearvis.io rendszerben is automatikusan elérhetővé válnak, ami gördülékenyebbé teszi az értékesítési, készletvezetési folyamatokat.

Az új üzlet nyitásakor komoly erőfeszítést igényelt a számos új műszer és a Clearvis.io használatának párhuzamos elsajátítása, de ebben a megterhelő bevezetési időszakban Andrea kiemelt figyelmet kapott ügyfélszolgálati csapatunktól.

Andrea elmondta: ,,Mindig készek voltak segíteni a beállításokkal kapcsolatban, és megtalálni a legjobb megoldásokat az igényeimhez. Nemcsak klasszikus IT támogatást kaptam a Clearvis.io-tól, hanem segítették a rendszer használatának elsajátítását. Folyamatos és kitartó támogatásuknak köszönhetem, hogy most már kívül-belül ismerem a szoftvert. Különösen szeretem, hogy a Clearvis.io csapata nemcsak a szoftver technikai fejlesztésére fordít figyelmet, hanem mi, az ügyfelek fejlődésére is.”

Különösen szeretem, hogy a Clearvis.io csapata nemcsak a szoftver technikai fejlesztésére fordít figyelmet, hanem az ügyfelek, azaz a mi fejlődésünkre is.

Hogyan segít a Clearvis.io az üzleti célok elérésében?

A két legfontosabb pozitívum Andrea szerint az, hogy a Clearvis.io egyszerűsíti adminisztrációt, illetve hogy pillanatok alatt előállít olyan összehasonlító árajánlatokat, melyek segítenek a páciensnek kiválasztani az igényeihez és pénztárcájához legjobban illeszkedő lehetőséget. Szintén fontos funkciónak tartja, hogy egy gombnyomással lehet létrehozni a páciens számára szükséges dokumentumokat (recept, vizsgálati eredmény, munkáltatói igazolás stb.), ráadásul igény szerint elektronikus vagy nyomtatott formában.

“Nagyon hasznos a jegyzet funkció, mert képtelen vagyok mindenkiről mindent megjegyezni, de a vásárlókat lenyűgözi, hogy csak egy név kell és már képben is vagyok. Jó, hogy a leltár max 1 óra és tiszta élvezet, mert csak a vonalkódolvasóval pittyegünk.”

Összegzés

Öröm Andreával együtt dolgozni, aki maximálisan elkötelezett ügyfelei professzionális kiszolgálása mellett. A bevezetést követően a Clearvis.io teljes mértékben integrálva lett a mérőműszerekkel, amelyeket Andrea folyamatosan használ ügyfelei megelégedésére. Szüksége volt egyfajta paradigmaváltásra, hogy megismerje az új rendszert és beépítse a digitalizációt a mindennapi folyamatokba. Erre kiemelt figyelmet fordítottunk, mivel egybeesett új üzletének megnyitásával.

Több mint három éve vagyok a Clearvis.io elégedett ügyfele. A rendszer szerteágazó funkcióinak és folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően egy 100%-ban az Optométer Optikára szabott rendszert használhatok.

Cserpes Andrea

tulajdonos, Optométer Optika

Ahogy más ügyfeleink is megjegyezték, a Clearvis.io leltárkezelő funkciója oly mértékben egyszerűsíti a folyamatot, hogy már ezért az egyetlen funkcióért érdemes megvásárolni a szoftvert. A leltározás egy nagyságrenddel gyorsabb, így az optikusok fontosabb feladatokra koncentrálhatnak, ahogyan azt Andrea is tapasztalta.

Tagek:

Megosztás:

Próbáld ki még ma

Javítsd optikád nyereségességét a Clearvis.io praxismenedzsment megoldásával!

Ingyenes regisztráció

Regisztrálj az alábbi adatok megadásával és az első 250 vizsgálatot és 10 megrendelést ingyenesen rögzítheted új rendszeredben.

Add meg céged és üzleted adatait

Több üzlet esetén csak az első üzlet nevét és címét add meg. A további üzletek felvehetőek a regisztrációt követően.

Kapcsolattartó adatai

Ügyfélszolgálatunk a kapcsolattartót fogja keresni előfizetési és számlázási kérdésekben.

BEJELENTKEZÉS

Add meg az előfizetés nevét a bejelentkezéshez. Ha nem ismered akkor kérd a cégvezetőtől.

Előfizetés neve:

https://clearvis.io/
Még nincs előfizetésed? Regisztráláshoz kattints ide.